2010. április 11., vasárnap

Töpörtyűs pogácsa




Már megint pogácsa. Na nem olyan egyszerű, mint a tegnapi. Hajtogatni kell kétszer. De megéri ám a fáradtságot bőven, olyan finom. Én kicsit túlzásba estem a töpörtyű mennyiségével, de nem ártott neki. Alaposan "lerészegedtek" a sütőben, jobbra-balra dőltek. Azt hiszem túl vastagra hagytam a tésztát és nem számoltam vele, hogy jócskán megkel még. Na de csak ennyi probléma legyen máskor is vele.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
1 dl tejföl
0,5 dl tej
1 tojás
1 tk só
1 tk cukor
6 dkg ráma
1,8 dkg élesztő
bors
Elkészítés:
Megfuttathatjuk az élesztőt a langyos tejben egy kiskanál cukorral és 1 evőkanál liszttel, majd az összes hozzávalóból rugalmas tésztát dagasztunk.Kelni hagyjuk. Én beletettem a kenyérsütőbe és tészta programon elindítottam. Ott is hagytam megkelni duplájára.
Közben ledaráltam a töpörtyűt.
A megkelt tésztát vékonyra nyújtottam, kb kisujjnyira. majd megkentem a töpörtyű 1/4-ével és megszórtam őrölt borssal.
Jobbról és  balról középre hajtottam, majd  összehajtottam, mint egy könyvet, az így kapott csíkot is kinyújtottam és rákentem a másik 1/4 töpörtyűt, erre is borsot szórtam. Ezt alulról és felülről hajtottam egymásra, majd félbe.  30 perc pihentetés után kinyújtottam, rákerült a maradék töpörtyű, majd hajtogatás következett jobbról, balról középre és félbe. Fél óra kelés után kinyújtottam ujjnyi vastagra, a tetejét bevagdostam és kiszaggattam. A tepsin még kelesztettem, majd előmelegített 175 fokos sütőben 20-25 perc alatt pirosra sültek.

15 megjegyzés:

  1. Festeni sem lehetne szebbet! Annyira de annyira guszta, igazi nyálcsorgatós darabok!

    VálaszTörlés
  2. Jaj,nem kaphatnam meg legalabb ezt a 3 darabot? Please!!:)Imadom.

    VálaszTörlés
  3. Ó, ha ezt a párom látná! Nagyon szereti a töpörtyűs pogácsát.

    VálaszTörlés
  4. Hoppá, de gyönyörűségesek! Imádom szétszedni levelekre az ilyen szépségeket :-)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen lányok!:))

    VálaszTörlés
  6. Eszembe juttattad, hogy van lefagyasztva darált tepertő. Én az omlós, hajtogatás nélküli változatot szoktam készíteni.
    Most jólesne egy-két db a tieidből..

    VálaszTörlés
  7. nagyon szépek lette, maradt még :)

    VálaszTörlés
  8. Az egyik kedvencem ez a pogácsa, imádom! Nagyon szépek, magasak lettek!:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól néz ki, de azt nem írtad, hogy mennyi töpörtyű kell bele?

    VálaszTörlés
  10. Na itt a lényeg! a RÉTEGEK......
    Belül lágy, a teteje rpogós, az alja omlós!!! (gondolom):-)) holnap nekiesek a csinálásnak...
    csa sikerül...!?
    Köszi Egy kiszakadt Magyar fiú Rheinland-Pfalz-bol.

    VálaszTörlés
  11. Szia Mónika! Éppen most kezdtem neki a pogácsa készítésnek. A tészta rendben, már a dagasztógépben, de éppen azt keresem, hogy mennyi tepertő(töpörtyű) kell ehhez a mennyiséghez. Én fél kilót vettem a piacon, egy kicsit már csipegettem belőle a bor mellé. (Tudod, férfiember nem kezd neki a sütésnek-főzésnek száraz torokkal) Elég lesz ennyit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ennyit=ennyi (lehet, hogy a bor már egy kicsit sok?)

      Törlés
    2. Köszönöm a receptet, nagyon finom lett. A tepertő végül 39 dkg volt a csipegetés után. Elég volt ennyi is. Az oldaladat elraktam a kedvencek közé, biztosan fogok még itt jó recepteket találni. :D

      Törlés