2012. május 28., hétfő

Petrezselymes újkrumpli




















Amikor itt a szezonja az újkrumplinak, és ez bizony nem túl hosszú időszak, akkor én igyekszem hetente az asztalra tenni. Annyira finom így egyszerűen, petrezselymesen, akár magában is tökéletes fogás. A kora nyár ízét érzem benne, emlékek sora borít el, miközben készítem. A régi otthon, a szülői ház, az édesapám keze nyomán  csodásan burjánzó kert, és anyukám, aki milyen remekül tudta ezt készíteni! Tőle lestem a titkot és bevallom őszintén elég sok időbe telt, míg ugyanolyan tökéletesre tudtam elkészíteni , mint ő.
Hozzávalók:
2 kg apró burgonya
1 csokor petrezselyem
olaj (én olívát használtam most)
Elkészítés:
A burgonyát vízbe tesszük és a vékony héjat lekeparjuk róla. Egyforma darabokra vágjuk. Az apró burgonyát én csak kettévágom. Kb diónyi méretűek legyenek.
3 adagban sütöm meg egy teflon serpenyőben, így szépen megpirul minden darab. A serpenyőbe teszek 3-4 kanál olajat és rárakom a krumplit. megsózom és lefedem. Ne legyenek egymáson zsúfoltan. Megéri ha türelmesek vagyunk. 10-12 perc alatt megpárolódik, vizet semmiképp ne tegyünk hozzá, saját levében puhul. A végén rádobjuk a petrezselymet, kicsit rázogatjuk fedő nélkül és kész van. Vigyázni kell vele, mert nagyon hamar szét is tud főni.  

5 megjegyzés:

  1. Guszta! Imádom én is ilyenkor egy kis uborkasalátával de finom tud lenni!

    VálaszTörlés
  2. Imádjuk mi is, annyira finom tud lenni, nem is kell hozzá semmi hús, önmagában isteni.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem!!! Sajnos én még a mai napig nem tudom olyan finomra megcsinálni mint az anyukám.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szeretjük mi is! Egy szelet rántott hússal...Hmm! :o) Hol egy villa?!

    VálaszTörlés
  5. Nálunk naturan is megy,vacsira pl.Isteni!

    VálaszTörlés