2012. augusztus 2., csütörtök

Peach Melba kehely, évforduló és habverő



















Hogy mi köze van a kehelynek az évfordulóhoz az könnyen kitalálható. De miként lép a képbe a habverő hát ez itt a rejtély. Ma ünnepeltük a 26. házassági évfordulónkat és az ünnepi vacsora lezárása volt a Peach Melba kehely eperszósszal. Miközben a tejszínhabot készítettem elmerengtem, hogy milyen jól bírja ez a habverő, éppen 26 éve kaptuk nászajándék gyanánt. Orosz típusú, sógornőm még ugratott is, hogy nem fogja ez sokáig bírni. Igaz ami igaz, ma valahogy alig akarta felverni a habot, de csak sikerült. Vacsora után aztán egy pukkanás, füst, irdatlan szag és ennyi. Végetért egy csodás habverő karrierje. Hálás vagyok, hogy eddig bírta. Remélem ez semmi rosszat nem jelent. Pont ma.
Hozzávalók:
4 tojás sárgája
4 dkg liszt
4 dl tej
1 vanília 
néhány piskóta tallér
3 nektarin
20 dkg eper vagy málna
3 dl tejszín
Elkészítés:
4 tojás sárgáját 4 dkg liszttel és a tejjel simára keverjük, majd sűrűre főzzük. Kihűtjük. Az epret vagy málnát kevés cukorral pürésítjük.
Elkészítjük a kelyheket. Alulra piskóta apróra vágott nektarinnal, rá 2 kanál eperszósz, 2 ujjnyi vaníliakrém majd tejszínhab.
Ennyi az egész és nagyon fincsi.  


 A jó öreg habverő kímúlt.:((( Pedig milyen szép még most is.

 A csokor amit a párom  hozott.

9 megjegyzés:

  1. MONIM!
    Gratulalok az uj habverodhoz!! Sussel finomakat a segitsegevel!
    Puszika! Ps: A Smarnidat meg befaltam! hihi

    VálaszTörlés
  2. Ildikóm! A képen a régi látható. Még ilyen szép!

    VálaszTörlés
  3. Kívánom hogy még legalább vagy 3 habverőt használjatok el együtt! Gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok !

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok és még nagyon sok boldog, szeretetben eltöltött évet kívánok.
    Csodaszép csokrot kaptál.

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok ehhez a szép számhoz. Legalább még ugyanennyi évet kívánok szeretetben, egészségben, boldogságban! A csokor nagyon elegáns.

    VálaszTörlés
  6. További sok boldog évet kívánok békességben, szeretetben házassági évfordulótok alkalmából!!

    VálaszTörlés
  7. Monim!
    Ne haragudj, de azt hiszem hogy a "sorok kozt olvastam ". Sok-sok boldog es szerencses eveket egyutt, eroben es egeszsegben. Ami kesik nem mulik. En bizton tudom hogy az uj gep sincs messze es ujra finomakat sutogetsz a csaladnak.
    Szia!

    VálaszTörlés
  8. Én is gratulálok és még nagyon-nagyon sok boldog évet kívánok nektek!!!

    VálaszTörlés
  9. Mónika ! Tiszta szívből gratulálok Házassági évfordulótokhoz. A habverőt meg ne sajnáld, hiszen Ő egyedül dolgozott 26 évig, míg Ti ketten oldottatok meg ennyi idő alatt mindent. Ez csak azt jelenti, hogy kéretik a következő, aki majd megmutatja, hogy dupla ideig is kibírja. Kívánom, hogy így legyen.
    Nagyon szép csokrot kaptál.

    VálaszTörlés