2012. február 23., csütörtök

Dubarry csirkemell


















  
Ma igyekeztem összeszedni magam, a tegnapi ünnepi vacsorát el kellett halasztani a fránya influenza miatt, ami teljesen kiütött, de úgy rendesen megrogytam. Nem jellemző rám a tartós ágyban fekvés, ma szépen elmentem dolgozni, lázam már nem volt, csak a hátam sajog rettentően. Szóval ma ünnepeltünk. Dubarry csirke készült, szerintem egész jó lett. 
Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet csirkemell kiklopfolva
fél karfiol
2 dl tej
8 dkg vaj
6 dkg liszt
10 dkg reszelt sajt
1 dl tejföl
só, bors
Elkészítés:
Először is megfőzzük a rózsáira szedett karfiolt, majd lecsöpögtetjük. A csirkemell szeleteket kevés olajon elősütjük, éppenhogy színt kapjanak, majd sorban lerakjuk egy tepsibe vagy jénaiba. A hússzeleteken elrendezzük a főtt karfiolt, majd elosztjuk rajta a besamelt és előmelegített sütőben 200 fokon 25 percig sütjük. A besamelhez a vajat felhevítjük, beletesszük a lisztet, majd folytonos keverés mellett a tejet. Sűrűre főzzük, majd még melegen beletesszük a reszelt sajtot és tejföllel gazdagítjuk. Sóval és borssal ízesítjük.
A karfiolt érdemes megsózni mielőtt a besamelt rárakjuk, legalábbis a lányom szerint sótlan volt. 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon kívánatos amit készítettél és én milyen nagyon régen csináltam ezt pedig nagyon finom tud lenni! Azért vigyázzál magadra ha még fáj a hátad pihenjél! Kellemes ünneplést!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kívánok!!!
    Nagyon finom ünnepi vacsorát készítettél, mi is nagyon szeretjük.
    Itt is szeretnék boldog születésnapot kívánni.:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom ünnepi vacsi volt! Ne kapkodd el a munkába menést, ha még beteg vagy!

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást! Azért vigyázz a lábon kihordott influenzával! Nem jó vele játszani! Ez a Dubarry is az egyik kedvencem, én is besamel mártással készítem! Guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tetszik a recept, viszem is. :)
      Jobbulást kívánok Neked!

      Törlés
  5. Igy korán reggel most jól felizgattál ezzel a Dubarryval. Van is 3 szelet csirkemellem a hütőben. Befüszerezve vár valamire.
    Mónika! Jobbulást és azért vigyázz ám erre az influenzára, mert nagyon hamar visszajöhet.

    VálaszTörlés