2010. szeptember 13., hétfő

Ajvár


Horvátországban ettem először ajvárt. Nagyon tetszett, akár kenyérre kenve, akár grillezett húsokhoz. Aztán mostanában olvasgatom a blogokat és megakad a szemem a zakuszkán. Több receptúrát átböngésztem és azt vettem észre, hogy bizony ez szinte ugyanolyan összetevőket tartalmaz, mint az ajvár.
Egy kisebb adagot készítettem próbaképpen de azt hiszem itt még nincs vége.
Hozzávalók 3 darab 3 dl-es üveghez:
4 közepes padlizsán
8 pritamin paprika
2 fej hagyma
1 kis doboz hámozott paradicsom
2 dl olaj
só, bors, fokhagyma
Elkészítés:
A padlizsánokat és a paprikát sütőben addig sütöm, amíg kicsit szottyadt nem lesz és imitt-amott fekete. Ez kb 1 óra alatt megvan. Akkor hideg vízbe rakom, és így könnyen lehúzható a héja. A paprikát megfosztom magjától és csumájától, majd együtt összeturmixolom kissé. A hagymát apróra vágva az olajban megdinszteljük, majd hozzáadjuk a zöldségpürét valamint a botmixerrel pépesített hámozott paradicsomot. És ettől kezdve keverjük, keverjük rendületlen türelemmel egészen addig, amíg megsűrüsödik és az olaj kiválik a tetején. Nálam másfél óra volt. Én reszeltem bele 2 gerezd fokhagymát is. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Vigyázat! Fővés közben köpköd! Én most nem tettem bele tartósítót, elfogyasztásra kerül napokon belül. A férjem kívánságára legközelebb kevés chilivel "férfiasabbá" teszem.
Pirítósra kenve az igazi!

4 megjegyzés:

  1. Viszem! :-)
    Sohasem ettem. Gyönyörű színe van!
    8 paprika...jó sok kell hozzá?

    VálaszTörlés
  2. Finom!
    Én lefagyasztva szoktam eltenni, akkor nem kell bele tartosító és biztos nem romlik meg, amíg megesszük.
    Zakuszkát kóstoltál? Hasonló, mégis más, ha az ajvárt a szereted, a zakuszka is nyerő lesz.

    VálaszTörlés
  3. mint vajdasági lány, oda vagyok az ajvárért, meg a pidjurért is :)
    Kérnék szépen a Tiedből!!!! :)

    VálaszTörlés