2011. június 18., szombat

Öhöm, slambuc, öreglebbencs stb...



















Akárhogyan is nevezzük, mindenképpen egy rendkívül finom, egyszerű, laktató étel. A világon a legjobban  az édesapám tudja készíteni, ő a végén még meg is forgatja a bográcsban, úgy áll össze, mint egy kisgömböc. Nagy társaságban csak körül ültük a bográcsot és onnan kanalaztuk. Legfontosabb kiegészítő a kovászos uborka. Ezt most az öcsém csinálta, aki szerintem nagyon ügyesen forog a konyhában, rendkívűl kreativ a főzés területén.
Így készült:
Füstölt szalonnát zsírjára pirítunk, majd kiszedjük a bográcsból. A forró zsiradékban megpirítjuk a apróra tördelt tésztát, majd azt is kiszedjük. Ezután a zsírban a felkockázott hagymát megdinszteljük, tehetünk hozzá egy felszeletelt paradicsomot, paprikát is. Visszarakjuk bele a tésztát, szalonnakockákat, meghintjük piros paprikával. Jól összekeverjük és végül beletesszük a kockára vágott burgonyát is. Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. Sózzuk, borsozzuk és csendes tűzön addig főzzük, amíg a lé eltűnik és jó puha lesz a krumpli. Közben inkább rázogassuk, mintsem kevergessük.

6 megjegyzés:

  1. Szia Mónika! Nagyon érdekes a leírásod! Tervezem én is hogy kipróbálom a slambucot. Ugye ez tipikus pásztor étel? Érdekesnek találom hogy paradicsomot és paprikát is teszel bele. Láttam hogy nagyon sokszor "át kell rázni" a bogrács fülénél fogva. Édesapád is így csinálja?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, ismerem ezt az ételt és nagyon finom tud lenni! Csináltam már tűzhelyen készítve úgy is finom, de a bográcsban az igazi!Édesapám Hajdunánásról való ott öhömnek hívják!

    VálaszTörlés
  3. Istenkém, ezer éve volt, hogy édesanyám készített. Legalább 35 éve, a panelkonyhában, gáztűzhelyen, bográcsban... Még mindig a számban van az íze, köszi az emlékeket:)

    VálaszTörlés
  4. Tűzpadka! Igen rázogatni kell, forgatni. Ha erlég zsíros akkor szépen összeáll gömböccé. Paradicsom paprika nem kötelező, de nem is rontja el. Csináltuk úgy is, hogy a lebbencs tésztát szárazon pirítottuk meg.

    VálaszTörlés
  5. Éva! Mi Újfehértóról származunk, az Hajdúnánás közelségében van. :))

    VálaszTörlés
  6. Még sosem készítettem, pedig nagyon jó

    VálaszTörlés