2009. június 23., kedd

Meggyes-csokis kiflifelfújt


Amikor benézek a fagyasztómba, hogy a tartalmával számot vessek, rögtön szembesülök a "nem dobok ki semmit" teóriám eredményével, vagyis ott figyel 8-10 kifli jéggé dermedve. Ilyenkor általában a mákos guba és a máglyarakás ugrik be, mint felhasználási lehetőség. Így volt ez ma reggel is, annyit hibádzott a dolog, hogy se mák, se alma, se baracklekvár nem volt itthon. Mivel 1 hét múlva kezdődik a nyaralás, vásárolni már nem szerettem volna, inkább a hűtő kiürítése a cél. Volt viszont egy tál savanyú meggy, 10 deka csokilencse, így ebből gazdálkodtam. Ez lett belőle. A hab a tetején kicsit összeszottyadt.

Pontos mennyiségeket nem írok, csak ahogy én csináltam.

5 kiflit felkarikáztam és megmártottam 3 tojássárgájával, 3 kanál cukival elkevert fél liter tejben. Ez került a kis tepsi aljára. Rászórtam 2 marék csokilencsét, majd fél kilónyi kimagozott meggyet, amit kissé megcukroztam. 20 percig volt a 200 fokos sütőben, majd ráhalmoztam a cukorral felvert fehérjét és további 10 percre a sütőbe toltam, persze a tűz mérséklésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése