2010. augusztus 14., szombat

Palócleves



Nagyon levesesek vagyunk, szerencsére a gyerekek is. Főleg a tartalmas, húsos tejfölös-savanyú levesek, amelyekért családilag rajongunk. A palócleves ezek közül is az 1. helyen áll nálunk. Télen jól átmelegít, nyáron viszont pont elég egy ebédre, második fogás sem kell utána. Na jó, azért egy pár darab palacsinta ma lecsúszott.
Hozzávalók:
1/2 kg sertéscomb
30 dkg zöldbab
50 dkg krumpli
1 paradicsom
1 paprika
1 hagyma
1 tejföl
babérlevél, só, bors, őrölt kömény
Elkészítés:
Egy fej hagymát apróra vágunk és kevés olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, paprikát, kicsit megsózzuk és fedő alatt pároljuk, majd zsírjára sütjük. Ekkor 1 tk őrölt pirospaprikát szórunk rá, majd a felkockázott húst belekeverjük. Saját levében hagyjuk főni, őrölt köménnyel, sóval, borssal, babérral.Amikor elfőtte a levét, öntünk hozzá vizet, de mindíg csak keveset. Ha már majdnem készre főtt, akkor mehet hozzá a zöldbab és legvégül a krumpli. Felengedjük vízzel a teljes mennyiségre   ( 3 literes lábasban főztem ) és addig főzzük, amíg a krumpli is megpuhul. Végül tejfölös habarást készítünk egy pohár tejfölből és 1 ek étkezési keményítőből és ezt is a leveshez adjuk. Már csak forráspontig hevítjük és kész. Ecettel ízesíthetjük.

6 megjegyzés:

  1. Mi is nagyon szeretjük!

    Nagyon szép a zöld tálad!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem, de még soha nem készítettem. Talán majd ezután a gyönyörű képed után...

    VálaszTörlés
  3. Még sose készítettem, de fogok, mert jól néz ki a Tiéd!:-))

    VálaszTörlés
  4. ...attól, hogy krumpli és zöldbab szerepel a hozzávalók között, ez még messze nem PALÓCLEVES! Tessék tanulmányozni az ide vonatkozó -hiteles!- szakirodalmat. A hölgyújságok és receptfüzeteik nem tekinthetők autentikus gasztro-forrásoknak!...

    VálaszTörlés
  5. Kedves spajzcetli!
    Én ezt szájhagyomány útján tanultam immár 20 éve. Tudom. hogy nem autentikus, de engedtessék meg, hogy a mi családunk számára ez legyen a palócleves. Ez volt mindíg, s ez is marad. Ismerem a hiteles szakirodalmat, s elvétve ( fodrásznál várakozás közben ) akad a kezembe hölgyújság.

    VálaszTörlés