2009. április 19., vasárnap

Epres Pavlova


Elöljáróban annyit, én nem sütök gyakorta tortát. Valahogy megijjedek a kihívástól. Nem érzem magam elég kreatívnak a tortakészítéshez. Mert bizony ehhez kell ám fantázia, merészség. De szent elhatározással nekiveselkedtem ennek a desszertnek, amit én kis jóindulattal sem neveznék süteménynek. Tucatnyi receptet tanulmányoztam át, többször álmodtam a kész művel. Végül kicsit átkomponálva az eredetit, elkészült az én epres változatom. Vagyis a töltelék is epres tejszínhab. Hát nem ez az a torta, amit elegánsan, tortavillával lehet enni. Gyakorlatilag kikanalaztuk a tálról. De ez semmit sem számít, mert egyszerűen mennyei édesség. Nem hiába kapta a nevét egy orosz balett-táncosnőről, hisz olyan légies, könnyű, mint egy balerina.

Hozzávalók a habcsókalaphoz:

6 tojásfehérje
25 dkg cukor
1 tk étkezési keményítő
1 tk ecet
1 vaníliás cukor
A fehérjéket kemény habbá verjük, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, majd a végén a keményítőt, a vaníliát és az ecetet is hozzákeverjük. Egy kb 24 cm átmérőjű kört kivágunk sütőpapírból, rátesszük egy sütőlapra és a massza 2/3-át elterítjük rajta. A maradék részt körben a szélére tesszük (én habrózsákat nyomtam), hogy korona-szerű legyen, tehát a belsejében üreg képződjön. A 140 fokra előmelegített sütőben 1 órát "szárítjuk" kb, nem szabad nyitogatni, sőt ha kész ott hagyjuk kihűlni a sütőben.
Töltelék:
2,5 dl tejszín
25 dkg eper
15 dkg porcukor
2 tk zselatinpor
A tejszínt a cukorral keményre verjük, majd beleforgatjuk a zselatinnal elkevert leturmixolt epret.
Tetejére:
tejszínhab
eper

2 megjegyzés: